Paulo Coelho – Tizenegy perc
Újabb Coelho tanulmány. Mivel az eddig olvasottak (Veronika meg akar halni, A Piedra folyó partján ültem és sírtam) meggyőztek, egyértelmű volt, hogy ezt is listára böktem, lássuk, mutat e még újat Coelho, vagy újabb bőrt húz le ugyanarról a filozófiáról.
Most is teljesen érthetően és egyszerűen indul a regény, megismerjük a főszereplőt, családi helyzetét. Maria félénk brazil lány, akinek egyetlen zsenge kori visszautasítás elég volt ahhoz, hogy teljesen kiábránduljon a szerelemből. Még az elején leszögezném, hogy a történet a szexualitás köré fonódik, tehát senki ne lepődjön meg, ha mindjárt az első lapokon a testi fejlődés folyamata kerül előtérbe , mert ebben ez a lényeg. Maria nem szerelmes, nem is akar az lenni, vagy nem mer az lenni, és minden vágya csupán, hogy anyja tanácsát követve szerezzen egy gazdag, tisztességes férjet, és családot alapítson. Már éppen elkötelezné magát, mikor úgy dönt, Rio de Janeiro-ba utazik, egyedül. Ott “fedezi fel” egy férfi, aki sok pénzt ígér neki, ha elmegy vele Svájcba egy bárba, táncolni. Persze Maria megy, miért is ne menne, neki már úgyis minden mindegy, férjhez mehet később is. A munka könnyű, de keveset fizet, ezért a lány hamar otthagyja. Pénz nélkül azonban nem tud visszautazni Brazíliába, és ebben a távoli országban senki nem ismeri, senki nem tudja majd otthon, hogy ő itt mit csinált – mennyiért. Betéved Genf piros lámpás övezetébe, ahol egy bárban, azonnal alkalmazzák, fix, magas fizetés, csupán azért, mert szét teszi a lábait. Maria prostituált lesz. Könnyű pénz, megalázó munka. Feltett szándéka, hogy néhány hónapig dolgozik a szakmában, összegyűjt egy kisebb vagyont, aztán hazautazik, új életet kezd, és férjhez megy. Egy nap besétál egy kávéházba, ahol egy híres festő meglátja, és okvetlenül le szeretné festeni “Maria fényét”. Ezen a ponton indul a szex és a szerelem párhuzamának, a vágy igazi arcának, a lélek és az erkölcsök megjelenésének különös játéka, és kerekít egy csodálatos mesét Maria sorsából.
Coelho-t olvasni menő, vagy hogyan is fogalmazzak. Ha megkérdezek egy fiatalt, hogy mi a kedvenc könyved, nagy százalékban kapom rá azt a választ, hogy Paulo Coelho … műve. Mintha ez az egyén szellemi szintjét mutatná, illetőleg - emelné. Mintha ez a lélek legmélyebb bugyraiban turkálást jelentené. És ettől a tömeges imádattól annak is elmegy a kedve Coelho-tól, akinek igazán való. Pedig ez a brazil író csak egyszerű, érthető, szórakoztató, lendületes stílusban ragadja meg a mindennapi lényegeket, és kerekít belőlük romantikus, szerethető történeteket. A lélek anatómiája nem nála kezdődik.
Egyébként ez az egyik legszebb történetű és mondanivalójú Paulo Coelho könyv azok közül, amiket eddig olvastam. Gyorsan olvasható, izgalmas és egy nagyon kényes kérdést boncolgat, ami, úgyvélem mindenkit érdekelhet.
Érzéki mű, a test és a lélek maga egyszerű, ösztönös szépségéről.
Részletek:
Az idő nem változtatja meg az embert, a bölcsesség sem változtatja meg az embert, az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem.
Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és szenvedés közül a magány a legrosszabb.
Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.
Izgat az ismeretlen, a váratlan, a vágy, hogy valamit igazi, lángoló hévvel csináljak, azzal a bizonyossággal, hogy végre valóra válik egy álmom.
Van olyan szenvedés, amelyet csak akkor felejthetünk el, ha felülemelkedünk a fájdalmunkon.
Ha már Coelho könyvek kedvencek, és ha már fiatal vagyok, és ha már úgy érzed elolvastad a legjobb Coelho könyvet, akkor én ajánlom a Zahirt :)
Zahír még nem volt, de tervben van, annyi sok másik mellett. :)
Fiatal vagy? mennyire? :)
20 éves lány vagyok :) Friss blogger, és megtetszedt, hogy valaki az általánosabb nyavajgás mellett könyvekről is ír.
:D köszi. igyekszem :)
Coelho az egyik, sőt szerintem a legjobb kortárs író! Teljes természetesésggel írja le a dolgokat, és ez nagyon jó, sok friss olvasó kedvence lehet, pont ezért.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Coelho jelenleg a legjobb!!!
Igen, fején találtad a szöget. Sok friss olvasó kedvence lehet. De az én véleményem szerint ebben a témában, és a kortárs irodalomban sem ő a toplistás (nálam), habár kétségkívül jól csinálja amit csinál (írás, reklám, marketing, sikeresség, egyebek..).