Carole Matthews – A Csokoládéimádók klubja

http://bookline.hu/product_images/548/B339105.JPG A chick lit mint irodalmi műfaj a modern kor találmánya, együtt gyűrűzött be a köztudatba a feminizmus erősődésével, a nagy női önmegvalósítással, a szingliség “bridgetjones-os” fogalmával és a 21. századi trendi lédik megszületésével. A modern nő vásárol, dolgozik, csinos, szerelmes, céltudatos, törekvő, nagyon érzékeny, nyitott, divatos, és esetünkben – szereti a csokoládét.
Tehát eme női dolgokkal tarkított műfaj 20-as, 30-as női célközönségnek íródott, akik dolgoznak, hajadonok, és öntudatosak. Általában kedvesen, könnyed hangnemben, közvetlenül és humorosan ábrázolja a modern nő apró cseprő ügyeit, és habár fő irányvonala a szerelem, nem nevezhető romantikus műfajnak, hiszen a főhősnő(k) családi, barátai kapcsolatai legalább olyan fontos szerepet játszanak a műben, mint a tökéletes férfi. :)

Konkrétan szórakoztatási céllal jött létre, és igenis értékelendő műfaj, mégha egyesek szerint csupán szőkenős marhaságok is vannak benne, hiszen a jó chick lit felér egy hollywoodi romantikus vígjátékkal, és a célja pont ez.

A Csokoládéimádók klubja pedig egy igazán vidám képviselője ennek az irányvonalnak. Sikerült majdnem 3 nap alatt elolvasnom, bár talán ez köszönhető a borongós időnek is. Olykor felmerült bennem a kétely, hogy ugyan minek pazarlom az időmet ilyesmire, mikor annyi klasszikus, kortárs (hasznos) olvasnivaló áll rendelkezésemre, de igazság szerint most a hasznos dolgokból kicsit elegem lett az utóbbi napokban, és utólag be kell látnom, hogy rendkívül jó választás volt ez.:)
A könyv 4 lányról szól, akiket közös szenvedélyük hoz és köt össze: a csokoládé iránti szeretet, vagy inkább függőség. Egy hangulatos londoni csokoládézóban ismerkednek meg és kötnek feltétlen barátságot. Lucy Lombard a főszereplő, a klub alapító tagja, aki elmeséli az egész történetet. Van egy “csodás” vőlegénye, aki a soknál többször lép félre, de a se veled se nélküled itt is hosszú ideje van napirenden. Lucy főnöke, aki egész egyszerűen csak “Imádott”-ként érdemes emlegetni, hiszen ez a fedőneve, ami valószínűleg mindent elárul és lehet is sejteni, milyen szerepet kap a történetben. Autumn természetes, vörös és kicsit hippi, valamint egy drogosokkal foglalkozó intézményben dolgozik, kézműves foglalkozásokat tart a fiataloknak, és a szerelemre általában nincs ideje. Betoppan azonban a zűrös öcsi, aki nem kevés aggódást okoz nővérének.
Chantal a toptrendi, menő, sikeres és gazdag kategóriát képviseli, akinek mindene megvan a boldogsághoz, kivéve a fergeteges házaséletet. Menő férjével kihűlt a házassága, az ágyban legalábbis, és Chantal elég eltökélten, (elkeseredetten és önbizalomtól megtépázottan) nem hajlandó megvonni magától a testi örömöket, így más karjában keresi amit otthon nem kap meg, ami nem kis galibát okoz neki és barátnőinek.
Nadia az egyetlen, akinek komplett családja van, vagyis férje és kisfia. Ám itt sem felhőtlen az élet, a férj ugyanis masszív szerencsejáték-függőségben szenved, és ezzel adósságba taszítja önmagát és családját.
Ők négyen bármikor, bármiben számíthatnak egymásra, barátságuk irigylésre méltó, és őszintén vallják, hogy a klub és egy kis csokoládé bármikor, bármilyen problémát képes megoldani. :)

http://blog.tmcnet.com/blog/tom-keating/images/chocolate%5B1%5D.jpg

A könyv végig lekötötte a figyelmemet, igazán szórakoztató, és sokszor mosolyogtam ezen a fantasztikus négyesen, hiszen olyan könnyed iróniával van átszőve a regény, hogy azon nem lehet nem nevetni.  Olyan érzékletesen van leírva Lucy szerencsétlenkedése, vagy otthoni DVD tornája, érzelmi  kalamajkái, és töretlen  édességfüggősége, hogy akaratlanul is értjük, érezzük a problémáit.  A lányok optimizmusa, kitartása és csokoládéimádata átsegíti őket a kisebb nagyobb gondokon, és talán lehet sejteni, hogy végül minden a legtökéletesebben alakul.
És a szlogenben valóban van némi igazság, hiszen a gyémánt szép szép, de a lányok legjobb barátnője a csokoládé. :D És vigyázat, mert valóban kedvünk támad olvasás közben felkutatni a csokitartalékokat. Na de azért mégis.. ki az, akinek nem fut össze a nyál a szájában, ha gözölgő, krémes forró csokoládékról olvas részletes monológokat? De kérem, egy tábla Milka Toffee-val az én életem is szebb. De tulajdonképpen szeretem a konyakmeggyet, a fehér csokit, a marcipánost, a kávést, a trüffelt, a tejcsokit, a csokitortát,  vagy mindet egyszerre, és Brüsszelben életre szóló hűséget fogadtam egy csokiszökőkútnak. Van ebben az azték csodában endorfin, vágyfokozó, meg varázslat is. És valóban eszembe jut Harris Vianne-ja, meg a gőzölgő chilis csokoládé, és szeretnék nyitni egy könyvesboltot, ahol van kávézó/teázó és egy chocolaterie. Tömör gyönyör. :)

Szóval a tanulság, az elgondolkodtató agytekervénymozgató itt elmarad, viszont kapunk cserébe néhány könnyed, vidám órát. Abszolút nyári, hétvégi lazító, kedvderítő. Vigyétek a tópartra, és tessék jó nagyokat kacagni. :)

http://www.mychocolatecakerecipes.com/chocolate-cake-pics/chocolate-cake-slice-3.jpg

Értékelés: 8/10

2009. június


No Responses Yet to “Carole Matthews – A Csokoládéimádók klubja”

  1. Hoszzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.