Orosz klasszikusokkal szemezgetni ijesztő, hiszen az orosz kultúra és irodalom elég szélsőségesen osztja meg a közvéleményt. Vannak megszállott orosz fanatikusok, akiknek Dosztojevszkij, Tolsztoj, vagy a kortárs Ulickaja képviseli a tökéletes irodalmat, míg mások szerint mindez unalmas, fárasztó, depresszív és semmi esetre sem a befogadható művészet kategóriájába tartozik, éppen ezért elzárkóznak előle. A keveset olvasó fiatalok körében ez még jobban elterjedt. Úgysem olvas a tizenéves sokat, ha meg olvas, nem fogja  a drága idejét Anna Kareninákra pazarolni, mikor roppant jól hasznosítható rövidítések és tartalmak keringenek az interneten, hogy a filmekről már ne is beszéljünk. Ezért az irodalomtanárom meg sem próbálta erőltetni A Mester és Margarita témát. Sajnos. Fent említett hamis tévhitek legyőzésére csakazértis kölcsönöztem egy diákkönyvtáras példányt. Az elején (első 100-150 oldal) kissé nehézkesen indult a történet, aztán a második résztől összeállt a sok kis részlet. Olyan ez a könyv, mint egy hajfonat. Fogunk 3 részt, azokat elkezdjük egymásba szőni, és ahogy haladunk, mindig felveszünk a részekhez újabbakat. Így készül a rejtett fonás, amiből a végén egy tökéletes fonat lesz, és minden ott van, ahol lennie kell.

A történet a Patriarsije Prudin kezdődik, ahol két férfiú: Ivan Nyikolajevics “Hontalan, a költő és Berlioz, egy irodalmi folyóirat szerkesztője találkozik, hogy beszélgessenek erről-arról, s szóba kerül az is, hogy Jézus soha nem létezett, valamint hogy ördög nincs is. Beszélgetésüket (és gondolataikat) meghallja egy férfi, aki szóba elegyedik a párossal, azt állítja, hogy a fekete mágia szakembere és bizonyítékkal szolgál Jézus létezéséről. Azonkívül részletekbe menően megjósolja Berlioz tragikus halálát. Ivan Nyikolajevics a történtek után gyilkosnak és kémnek nyilvánítja a W-vel kezdődő nevű idegent és követni próbálja. A Gribojedov nevű étterembe megy, hogy értesítse szerkesztőtársait a sajnálatos halálesetről, valamint hogy segítséget kérjen. Azonban a rendőrség öltözéke miatt elfogja, megpróbálja kihallgatni, de a históriát az idegenről, aki találkozott Pilátussal, meglehetősen kétkedve fogadják és elmegyógyintézetbe záratják Ivant. Eközben különös bűvész érkezik a Varieté színházba, bizonyos Woland, akinek kísérete egy Korovjov nevű fickóból és egy nagy fekete, beszélű kandúrból áll, aki magát Behemótnak nevezi. A bemutatásra kerülő bűvöletek látszatra valódiak, 10 dollárosok hullanak az égből, a hölgyek uniformisa egyszeriben dívássá változik és a varázsló lefejezi a feleslegesen beszélő konferansziét. A felfordulás mostmár elhatalmasodik Moszkván. A zűrzavar és váratlan események központja azonban a Szadojava utca 302/B számú házának 50-es lakásába vezet, ahol minden bizonnyal lakik egy behatározhatatlan valaki, ördög tudja ki, de a házkutatások sosem vezetnek nyomra.
Az elmegyógyintézetben Ivan Nyikolajevics megismerkedik az egyik szomszédos szobában lakó úriemberrel, aki elsőként érti meg Ivan aggályait az úriemberről, aki ismerte Pilátust. A szomszéd, akiről csak azt tudjuk, hogy magát Mesternek nevezi, író, és könyvet írt Pilátusról, de a kézirat tűz martalékává vált. A Mester életének szerelme a férjezett Margarita, akit a Sátán meghív magához, hogy vállalja el a háziasszony szerepét egy bálon, ahol mindenféle, már holt személyek is jelen vannak. Margarita annak reményében, hogy találkozhat végre a Mesterrel, mindenre készségesen hajlandó, amit persze az Ördög tisztességesen honorál.

A mű két könyvre tagolódik, az elsőben előzményeket, körülményeket olvasunk, s csupán a másodikban kerül előtérbe a Mester, Margarita és a szerelmük. A második könyvben imádtam Margarita boszorkánnyá változásának és boszorkánylétének taglalását, a Sátán bálja nagyon érdekes volt, és jó tudni, hogy a mozgó, élő sakkfigurák nem Rowling fantáziájából ugrottak ki elsőként. Az elején nem mindent tudtam összekapcsolni, bonyolult és szerteágazó kiművelést kapunk a balesetről, Berlioz környezetéről, Poncius Pilátusról, a Gribojedovban összegyűltekről, a moszkvai törvényekről, a Varieté színház működéséről.
Bulgakov olyan világot talált ki, és rejtette el benne a XX. századi Szovjetunió tulajdonságait, ami jócskán tartalmaz fantasztikus elemeket, és engem, a következő század emberét – aki filmtrükkök és számítógépek világában élek -  lenyűgöz az előttem élők élénk és színes fantáziája, a logikájuk, és hogy a cenzúrázott irodalomban képesek voltak ilyen módon alkotni. Az pedig, hogy számomra, és mások számára szórakoztatóan tárják fel képzeletükön keresztül az akkori orosz életkörülményeket, na ebben áll a könyvek csodája. Ezért csodáltam Viant is.
A Mester és Margarita letehetetlen, imádnivaló, nem unalmas és nyomot hagyó kedvenc lett.

A könyv elolvasható a MEK jóvoltából ITT.

A mű irodalmi elemzése ITT.

Idézetek a műből a Wikidézet jóvoltából ITT.

Értékelés: 10/10 ( 1 pont levonás az első száz oldal miatt, viszont plusz 1 a maradék 400 miatt, ami kárpótolta a belelendülés nehézségét)

2009. július