Mostoha

20nov10

- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is.

Elvesztem embertelenül megint a nagy Budapesten, és visz és ránt a forgatag, elránt a szél innen, taszigál oda, és ragaszkodik az idő, nem hagy ott sehol. És megint már november van, volt és nincs blog, és máshova kapaszkodok, pedig itt a helyem. A könyv már megint messzi álom, és 12 óra alvás végre, álmodok végig, kergetnek, keresek és sietek. Elhagytam a “take it easy” szlogent, és hurry up van, koncepcionálás, ihlet és rajz, időhiány. És marad a mérsékelt dolce vita, a mézédes szerelem, utazás és ingaóra, versenyfutás és dilemma itt, ott. Piros kabátban libegek és táncolok az őszben, és bárcsak ti is lehetnétek néha én, vagy érezhetnétek magatokat úgy mint én. Nem tudok nem elillanni, kicsit vagyok,  mint Vianne, de muszáj, muszáj. Mert létezik a kötelesség, és lehetne lazább, kicsit, de én nem, nem. De mikor sokan ülünk pikniket játszva a hideg kőfolyosón, és fülig szalad a száj, mert akármi lehet akárhol, az élet mégiscsak őszi nyelven mosolyog, kacsintgat felénk, és rajzoljuk építészül a teret, az hamis illúzió netán, de ojaj, kit érdekel. Van csinos süti, selymes kávé, kucorgás a meleg szobában, levélrugdalós séta, és annyira jó így a világom, aminek a másik felének én vagyok a másik fele.

A blog él, vegetál, lélegzik… téli álom. Majd újra jön, ha kell neki. Most csak néha.

Kint söröztünk az aquincumi kertben,
réteges emlék, gyönge, őszi ég,
elmotyogtam egy gyerekkori versem:
“Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

sárgul a lomb és minden perc utolsó,
illir táncosnő köldökét riszálja,
a gyom között latin szabásu korsó,
biciklit hirdet kétméternyi tábla,

langyos a lég, a füst is tündököl,
a vonaton szöllő-szagú kosár,
a sűrű illat hajunkra ömöl,
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár.

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -
s maradj velem.

Kategória:élet   |  Leave a Comment
Címkék:folyamatosság, november, ősz